Pávkovics Gábor: Álltuk a szavunkat, mert Mohács jövője a tét!

Tisztelt Mohácsi Polgárok! A tavaly októberi önkormányzati választáson Szekó József tragikus halála után – Csorbai Ferenc fair visszalépésének hiányában – Önöknek nem volt lehetőségük a polgármester személyéről dönteni. Ahogy már akkor megígértem, képviselőtársaimmal a testületet az első lehetséges alkalommal feloszlattuk, így már nincs akadálya az időközi választásnak. Bevallom, sosem hittem volna, hogy több mint kétBővebben: “Pávkovics Gábor: Álltuk a szavunkat, mert Mohács jövője a tét!”

Helyükre kerültek a harangok Mohácson

Szekó József városvezetése idején számos beruházással gazdagodott Mohács. Fültanúja voltam több olyan beszélgetésnek, melyben a külföldön elterjedt gyakorlatra hivatkozva azt tudakolták tőle, miért nem helyeztet el réztáblát a megvalósított projekteken azzal a felirattal: „Épült Szekó József polgármestersége idején.” Ő mindig következetesen elhárította ezeket a felvetéseket, mondván, hogy az eredmény a lényeg, és nem az őBővebben: “Helyükre kerültek a harangok Mohácson”

Pedagógus napra, virág helyett…

Pedagógus nap. Kinek mi jut erről eszébe? A legfiatalabbaknak talán már semmi, az én korosztályomnak pedig a celofánba csomagolt virág. És persze néhány esetlen vers az ünnepségen.  De hiszen vannak dolgok, amiket csak később ért meg az ember. Ilyen ennek a napnak a jelentősége is. Mert a pedagógusszakma egyszerre az egyik leghálátlanabb és leghálásabb hivatás. Bővebben: “Pedagógus napra, virág helyett…”

Trianon 100. évfordulójára emlékeztünk Mohácson

Trianon problematikájával, előzményeivel, hatásaival rengetegen foglalkoztak, és bizonyosan fognak is. A gyalázatos békediktátum aláírásának százéves évfordulója most még inkább ráirányítja a figyelmet arra, miként ült tort a gonoszság és az irigység a józanész felett. Nem csoda, hogy az új határok közé bekényszerített nemzet minden elképzelhető fórumon hangoztatta az igazságtalanságot, és minden lehetséges módon megpróbálta napirendenBővebben: “Trianon 100. évfordulójára emlékeztünk Mohácson”

Adománygyűjtés indul Mohácson!

A koronavírus negatív gazdasági hatásait sajnos városunk polgárai is érzékelhetik. A megváltozott, ellehetetlenült munkakörülmények miatt sokan kerültek nehéz helyzetbe. Az elmúlt napokban egy tartós élelmiszergyűjtő akciót indítottunk. Helyi vállalkozók segítségével több mint 150 családnak tudtunk így segíteni. Az akció során bebizonyosodott, hogy ennél többre van szükség, folytatnunk kell a kezdeményezést annak érdekében, hogy minél több családnakBővebben: “Adománygyűjtés indul Mohácson!”

Összefogás helyett kampány…

Amikor betelik a pohár Néhány napja ugyanitt arról írtam, mennyire fontos, hogy a veszélyhelyzet idején az egyéni érdekeket és a kicsinyes kampányolást félretéve, egymással összefogva dolgozzanak a városért azok, akik Mohácson döntéshelyzetben vannak.  Csorbai Ferenc polgármester úrral megegyeztünk, hogy a vírus elleni küzdelmet nem fogjuk kampánycélokra felhasználni. Igaz, mindez szóban történt, de számomra az adottBővebben: “Összefogás helyett kampány…”

Ez most az összefogás ideje! Hajrá Mohács!

Azt hiszem, mostanra már legtöbbünknek világossá vált, hogy városunk is nagy kihívások előtt áll. A jelen helyzetben, mely mindenkit próbára tesz, a teljes spektrumot lefedő összefogásra van szükségünk, hiszen csak együtt lehetünk eredményesek a vírus elleni küzdelemben és szeretteink megvédésében. Számos külföldi példa mutatja, hova vezet a késlekedés, a széthúzás, az ajánlások és a szabályokBővebben: “Ez most az összefogás ideje! Hajrá Mohács!”