Március 15: Megemlékeztünk a mohácsi hősökről

A 19. század végén, illetve a 20. század elején a hírlapok „nagy idők tanúi”-ként emlékeztek meg, amikor valamelyik 1848-as szabadságharcos távozott az élők sorából.  Ma a református temetőben, szűk körben, mi is rájuk emlékezünk, azokra, akiknek hazaszeretete, helytállása és kitartása ma is példaként áll előttünk és tiszteletet érdemel. Mohácson, illetve körzetében, számosan voltak ilynek, s ha mindet nem is lehet most felsorolni, néhányukat mégis megemlítem: 

Freund Mór, Fábik Ignác, Funták József, Gadányi János, Taizs Mihály, Tauszik Lipót, Tunkovics Simon, Varga Pál, Vinkovics Ádám, Wit József, Hatos Gusztáv, Farkas Lajos, Turcsánkai Turcsányi Soma és még sokan mások. Ez utóbbi három sírja mindmáig megtalálható a Mohácsi temetők valamelyikében, s ez is bizonyítja, hogy az utókor méltó módon tiszteli emlékezetüket.

Hatos Gusztáv 1813. aug. 3-án született a mai Egyházaskozáron. Felnőve ügyvédi pályára lépett és első állomása, Pécsvárad után, 1840-ben Mohács főjegyzője lett. Itt érte 1848 március 17-én a pesti forradalom híre, melynek éltetésére olyan lelkesítő beszédet tartott, hogy hallgatósága leszaggatta az egykori Sóház császári lobogóját és a császári színű épületet átfestette nemzeti színekre. Később a forradalom alatt többnyire igazgatási feladatokat látott el, s aktívan bekapcsolódott az áprilisi törvények végrehajttatásába, valamint a nemzetőrség szervezésébe. 1849 február 7-től honvédőrnagyként vett részt a szabadságharcban és különösen kiemelkedő tette volt, amikor kétszer is magyar kézbe mentette át a Sóház pénzvagyonát. A szabadságharc bukása után halálra ítélték, de 1850-ben szerencsére amnesztiát kapott és rövid időre újra visszatért Mohácsra, ahol 1854-ben ismét megbízták a város ügyeinek vezetésével. Amikor azonban 1861-ben a mohácsi járás főszolgabírói tisztségével is felakarták ruházni, a provizóriumot bevezető uralkodói leirat elleni tiltakozásként a megye tisztikarával együtt lemondott. A politikai küzdelmek végig kísérték további életét is, és az állandó kiszolgáltatottság, méltánytalan támadások és megalázások következtében egészsége jelentősen megromlott s már igen korán, 49 éves korában meghalt. Temetésekor hatalmas tömeg kísérte utolsó útjára.

Farkas Lajos 1848-as huszárfőhadnagy, a közeli Baján született 1828-ban. Papnövendékként, Egerben érte a forradalom híre, s a szemináriumot otthagyva beállt az alakuló fiatal magyar honvédseregbe. 32 csatában vett részt és a budai vár ostrománál megsebesült melynek nyoma, hatalmas homloksebe, további életét végig kísérte. Őrszolgálatot látott el amikor Orsovánál elásták a Szent Koronát, és részt vett a délvidéki sereg minden küzdelmében. Szabadságharcos élményeit gyakran mesélte feleségének Sepatz Ilonának, valamint a későbbi huszároknak, amikor kantinosa volt az egykori huszárlaktanyának, amely ma a mohácsi gimnázium. Hazafias lelkesedése öreg koráig végig kísérte, utolsó kérése is az volt, hogy koporsójába tegyék melléje tiszti kardbojtját és a Mohácsi Hírlap 1912. évi március 14-i számát. 1912 október 13-án vonult be a „nagy idők tanúi” dicsőséges seregébe, de emléke ma is töretlen.

Turcsánkai Turcsányi Soma is huszárfőhadnagy volt. A Hont megyei Turcsánka faluban született, 1814 szeptember 17-én. Katonatiszti növendék volt, amikor a forradalom hírére otthagyta a bécsújhelyi iskolát és beállt a magyar honvédségbe. A szabadságharc alatt 22 csatában vett részt, köztük a legnagyobbakban, az isaszegi, kápolnai tápióbicskei, nagysallói és debreceniben. Ez utóbbi csatában 1848 augusztus 2-án, 140 katonája közül csak tizenheted magával maradt életbe. A forradalom bukása után egy ideig alföldi tanyákon bujdosott, majd hamis személyi okmányokat szerezve a szomszédos Bár községbe, onnan pedig Mohácsra költözött, ahol a megyei útbiztossági tisztséget látta el. E feladat ellátása során részben az 1526-os hősök iránti tiszteletből, és másrészt az önkényuralom elleni tiltakozásként 1864-ben emlékoszlopot állítatott a Csele patak partjára. 1894 március 20-án, Kossuth Lajos halálakor hatalmas nemzetiszínű zászlót tűzött ki egykor Kossuth Lajos utcai házára. Alig egy hónappal később, ő is elment a szabadságharc nagy vezetője után.

Most amikor a szabadságharc hőseire emlékezünk, ne felejtsük el Turcsányi Soma figyelmeztető gondolatait, melyeket az emlékoszlop felállításakor fogalmazott meg: „Azt akarom, hogy a késő unokák se feledjék soha, hogy csak az egész nemzet összetartozásával kerülhetjük el népünk tragédiáját, mert nem ez történt 1526-ban a mohácsi csatában, de szabadságharcunk is a széthúzás miatt bukott el.”

A mohácsi időközi választásig

van hátra!

Leave a Reply

%d bloggers like this: